Kb. 5-6. hetes erdei pinty
Idén ez a csibe már a negyedik fióka, ki hozzám került valamilyen mentőakció után. Egyiket a vízből, másikat magas fáról fészekből kipottyanva, harmadikat macska elől elorozva meg ki tudja milyen körülmények közé keveredett fiókát találnak a gyerekek. Tudják, én vagyok a bogaras madaras, szívesen segítek, ha szükség van rá.
Először a fenyőrigó került hozzám, Napóleon. Már egész szépen kifejlődött, de önállóan nem evett még, csak játékból szedegette össze az elejébe tett gilisztát a földről. Szabad járása volt házban-udvaron, tudván, hogy a mi macskánk még csak rá se mer nézni... De nem számoltam a szomszéd vörös döggel. Egy napon elrabolta szegény Napóleont. Hiányzott is rettenetesen. Pedig már nem sok kellett volna, hogy felrepüljön a fára és... de így a szomszéd macseknak hízlaltam egy vacsorát. (El is határoztam akkor, h a pünkösdi búcsún egy jó erős és pontosan célzó parittyát veszek!)
Következő fiókák már pici énekesmadarak voltak. Mindenik olyan 3 hetes lehetett. Ezek a fiókák már röpképesek mikor elhagyják a fészket, nem úgy mint a rigófélék. Nem lehetett ezeket a pici madárkákat jó kövér földigilisztával etetni, pépes-tojásos kaja kellett minden finomsággal feltunningolva, nagyon gyakran etetni meg minden nyűg, mi ilyenkor vele jár. Egyiküknek sem adtam már nevet, nem akartam, hogy hozzámnőjjenek jobban. Egy erdei pintyet sikerült is szabadon engedni - remélem, az ösztönei csak súgtak neki, hogy feltalálhassa magát a nagy természetben. Másik madárka egy csámpás csőrű széncinege fióka volt, kit a macska elől kaptak el a gyerkőcök... Hát ő nem élte túl a fogságot, pedig evett-ivott, fejlődött rendesen.
Mostani madaram meg ismét egy erdei pinty. Nagy figura :) Ő az, ki a fenti képen is látható, kb. 5-6. hetes. Mikor valami nagyon izgatja, fölemeli a taraját, ilyen hű-de-mérges képet vágva :) Még csak nemrég hullatta el ijesztő fiókakori antennáit, de már egész helyes, formás kismadár. Önállóan csak reggelente eszik, mikor nagyon éhes, de ez is nagyon jó jel!
Itt még csak háromhetes, úgy hiszem
Good Midsummer!
VálaszTörlésThank you, Timppa! Same to you! :)
VálaszTörlésAz égnek álló tarajos az szenzációs!
VálaszTörlésNagyon tetszik! :)
Amire gondolsz,-az utolsó kép, ugye?- azok a csibekori antennák :)) Ettől tűnnek nagyobbnak, ijesztőbbnek. Jófej madár!
VálaszTörlésA fejtetőn lévő tollakra értettem a tarajat, amit csak néha emel fel... mint mikor mi összeráncoljuk a szemöldökünk :)No, majd egyszer felidegesítem, hogy lefotózhassam :))
Látom már, hová tűntél! :D Óriási vagy Gabi a madaraiddal!!! Nagyon élveztem a sztorit meg a képeket is! :) Mééééég...!!!
VálaszTörlésKöszi szépen, Gabi!
VálaszTörlésLesz még, persze, hogy lesz :))
Nagyon tetszik nekem ez a madárnevelősdi.:-) Én is megtenném, ha hasonló sorsú kismadarat találnék. Tudom , hogy sokan butaságnak tarják, de ez úgyis egy remek kísérlet és ha sikerül akkor a madárka is boldog lesz.
VálaszTörlésSok sikert neked a továbbiakban!
Hm...Butaság abból a szempontból, hogy a természet rendjébe úgysem tudsz beleszólni. Megmented a kismadarat, ha feltétlen szükséges (csak akkor!), és adsz neki még egy picike esélyt. Mondom picike, mert első napokban már elpusztulhat, ha nem jó az étrend, a tartás. A kézzel nevelt vadmadár már nem olyan, mint amelyik vadon nőtt fel: táplálékszerzés, ragadozók, stb. Ha emberi hangot hall közelről, leszáll majd? Tudni fogja, hogy félni egészséges? Remélem, az ösztönök felébrednek majd benne. Csak kérdés, nem tudjuk meg.
VálaszTörlésHa pedig hozzádnő, és később veszíted el -lásd Napóleon, a picike sikerélmény hatalmas nagy lelkiismeretfurdalásba megy át.
Na és volt értelme megmenteni?
Ha el kell pusztulnia, elpusztul így is, úgy is. Szegény kis Napóleon is mégiscsak halálra ítélt volt... De az a kis segítség mégis életben is tarthat, akkor meg miért ne tennél jót?
VálaszTörlés