2013. márc. 7.

Tegnapi vendégek

Csonttollú csapat telelt itt a környéken, elég sűrűn meglátogattak. Nagyon szeretem a csilingelő hangjukat! :) Most éppen úgy adódott, hogy sikerült megfigyelnem őket fürdőzés közben is. Figurák nagyon, ahogy egymásra "acsarkodtak" egész biztos ki tudja, hogy miért :)

 Bombycilla garrulus





8 megjegyzés:

  1. Irigykedve figyelem (pozitív értelemben írom) fotóstársaim fotóit a csonttollúakról. A híradások szerint idén Magyarországra is kiemelkedő számban érkeztek ezek a szépségek. Ennek ellenére egyetlen példánnyal sem hozott össze a jószerencsém. Pedig az elmúlt hétvégén is célirányosan mentem fotózni olyan erdős ligetbe ahol előző nap az egyik társam sikerrel járt. Kétszer bejártam a teljes területet, megnézve az összes fát - egy sem volt ott. Itt az idő, lehet már visszamentek. Idén már lemondtam róluk és maradnak a fotóitok :)
    Köszönöm a megosztást és kellemes hétvégét kívánok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem mentek el, Miklós! Ott vannak Budapesten is, láttam! :) Most a hétvégén voltam ott két napot és többször is hallottam a csilingelő hangjukat mint végigsuhantak... Úgy vélem, a repülésük is különleges, amint úsznak a légben.

      Törlés
    2. Hát akkor csak engem kerülnek, de nagyon :( Szombaton fotózta őket az egyik barátom a Városligetben, én vasárnap délután mentem ki. Négy órán keresztül jártam a ligetet, gyakorlatilag kétszer körbejártam, az összes fát megnéztem , de sikertelenül. Viszont láttam két zöld küllőt. Sajna nem tudtam őket lefotózni, mert néhány hangos lurkó elriasztotta őket. De láttam :)

      Törlés
    3. Szia Gabi,
      Ma reggel végre összejött a dolog - igaz fényképezőgép ne volt nálam.
      Reggelente munkába menet egy "erdei" földúton is vezet az utam. A kis erdőből az általad említett csilingelő hangra lettem figyelmes. Megálltam és egyszerre egy 30-40 példányos csapat szállt le a mellettem álló fára. Mindig van nálam egy kis madármegfigyelő távcső, előkaptam és figyeltem őket. A hétvégi esőből itt még maradtak tócsák. leszálltak inni. Alig 2-3 méterre voltak tőlem. Sajnálom, hogy nem tudtam fotózni, de így is fantasztikus élmény volt!! :)

      Törlés
    4. Örülök, Miklós! :D
      Igazi élmény ezeket a veszekedős csudamadarakat figyelni! Jellegzetes minden mozdulatuk :)

      Törlés
  2. Még én sem fotóztam ezeket a madarakat, sőt nem is láttam közelről pedig Udvarhelyen már sokan fotózták őket. Úgy látszik Zetelakát nem kedvelik annyira...
    Népes csapatot kaptál el, szórakoztató társaság lehetett.:-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elég olaszosan viselkedtek :D Jópofák nagyon! Idén nagyon sok volt-van a környéken!

      Törlés
  3. Nagyon szép fotókat készítettél ezekről a gyönyörű madarakról. :)

    VálaszTörlés