Ez meg Kányádi: Lassan eltelik eltelik a nagy készülődésekkel lassan eltelik előbb a fele aztán a másik fele is csak készülődünk az időközben idő- szerűtlenné vált nagy mire is végül a sebtiben sütögetett kis pecsenyék csömörével a szánkban mentegetőzve tárjuk szét már csak arra jó karjainkat sajnos élni is kellett közben sajnos így igaz.
Reményik és Kányádi után egy szép vers Wass Alberttől ehhez a gyönyörű fotóhoz
Házsongárdi temetőben
Egy délután a zajtól messze szöktem, s az életemet mentem kipihenni a házsongárdi öreg temetőben. Ősz volt. Halálos. Lomb-hullásos. Szent. Olyan lélek-csitító volt a csend: a némaság és a néma ajkú holtak. Akkor láttam: a fényvirágos álmok, amik a lelkem szent csodái voltak, halottak lettek: néma ajkú holtak. És éreztem: egyszer majd újra ősz lesz, s a hervadásban meglassul a vérem. akkor az őszt majd könyörögve kérem. A holtaktól megirigylem az álmot, s cserébe nyújtom minden álmomat hogy én legyek az őszi csendtől áldott. S meglátom majd: bűbájos álmaimmal az életemet nagyon teleszőttem… s megállok ismét kissé megpihenni a házsongárdi öreg temetőben.
Köszönöm! Valójában még júniusban készült a kép, de megemlékezésre... bármelyik nap, sőt akár minden nap alkalmas. És mégis csak egy napot jelöltünk ki. Legalább ezt az egyet, az ő emlékükre. Grimpix, György, köszi nektek a szép idézeteket! Igazán illő.
Nagyon jó kép, tökéletes kompozíció. A vers is illik hozzá. Az ég alján a derengő napfény olyan "feltámadunk" érzést sejtet...
VálaszTörlésEz meg Kányádi:
VálaszTörlésLassan eltelik
eltelik a nagy készülődésekkel
lassan eltelik előbb a fele
aztán a másik fele is csak
készülődünk az időközben idő-
szerűtlenné vált nagy mire is
végül a sebtiben sütögetett kis
pecsenyék csömörével a szánkban
mentegetőzve tárjuk szét már csak
arra jó karjainkat sajnos élni
is kellett közben sajnos így igaz.
Reményik és Kányádi után egy szép vers Wass Alberttől ehhez a gyönyörű fotóhoz
VálaszTörlésHázsongárdi temetőben
Egy délután a zajtól messze szöktem,
s az életemet mentem kipihenni
a házsongárdi öreg temetőben.
Ősz volt. Halálos. Lomb-hullásos. Szent.
Olyan lélek-csitító volt a csend:
a némaság és a néma ajkú holtak.
Akkor láttam: a fényvirágos álmok,
amik a lelkem szent csodái voltak,
halottak lettek: néma ajkú holtak.
És éreztem: egyszer majd újra ősz lesz,
s a hervadásban meglassul a vérem.
akkor az őszt majd könyörögve kérem.
A holtaktól megirigylem az álmot,
s cserébe nyújtom minden álmomat
hogy én legyek az őszi csendtől áldott.
S meglátom majd: bűbájos álmaimmal
az életemet nagyon teleszőttem…
s megállok ismét kissé megpihenni
a házsongárdi öreg temetőben.
Hangulatos naplemente, alkalomhoz illő bejegyzés.
VálaszTörlésNyugodjanak békében! Hangulatos a fotó! És a versrészlet is csodás.
VálaszTörlésKöszönöm! Valójában még júniusban készült a kép, de megemlékezésre... bármelyik nap, sőt akár minden nap alkalmas. És mégis csak egy napot jelöltünk ki. Legalább ezt az egyet, az ő emlékükre.
VálaszTörlésGrimpix, György, köszi nektek a szép idézeteket! Igazán illő.
Nagyon szép kép és idézet !
VálaszTörlésKöszi, Csaba!
VálaszTörlésSzép fotó, alkalomhoz illő sorokkal.
VálaszTörlésKöszönöm, Miklós!
VálaszTörlés