A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kalendárium. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kalendárium. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. aug. 19.

Szent István napja



SZENT ISTVÁN NAPJA
 Augusztus 20.
             Egyik legrégibb magyar ünnepnap: Szent István király napja, a keresztény magyar államalapítás, a magyar állam ezeréves folytonosságának emléknapja. Uralkodása idején I. István augusztus 15-ét, Nagyboldogasszony napját avatta ünneppé, ekkor hívta össze Fehérvárra a királyi tanácsot és tartott törvénynapot. Élete végén a beteg király ezen a napon ajánlotta fel az országot Szűz Máriának, ő maga 1038-ban éppen e napon halt meg.
            Az ünnepi dátumot Szent László király tette át augusztus 20.-ra, mert 1083-ban ezen a napon, VII. Gergely pápa hozzájárulásával oltárra emeltette I. István relikviáit a székesfehérvári bazilikában, ami a szentté avatásával volt egyenértékű.
            I. Lajos uralkodásától (1342-1382) kezdve egyházi ünnepként él tovább e nap.
 
(részlet)
(Érdy-kódex, 1526)
 
          Annak utána felemelé ő édes kezeit, szemeit es szívét-lelkét mennyeknek országára, es nagy siralmas es könyörületes szóval monda: "Ó, mennyeknek királné asszona, Istennek szent anyja es ez világnak megéppöjtő nemes asszona, dicsőséges Szíz Mária! te szentséges kezedben es oltalmad alá adom es ajánlom anyaszentegyházat mind benne való fejedelmekkel es lelki népekkel egyetembe, es ez szegén országot mind benne való urakkal es szegénnyel-bódoggal egyetemben, hogy te légy asszonok es ótalmok, es az en lelkömet te szent markodban." Annak utána szentségöt vén hozjá, es megkeneték; de miért azon napokban anyaszentegyház illi vala Nagybódogasszony innepének octáváját, annak okáért nagy jó hitben, bizodalomban, teljes lelki nemes jószágokkal es mennyei koronára való érdemmel, Úristennek es asszonunk Szíz Máriának kibocsátá lelkét, es szent angyaloknak seregében nagy édes énekléssel az erek bódogságra viteték: azon időben mikoron Krisztus sziletetinek utána írnának ezerharmincnégy esztendőben. Es lén nagy eremek rajta az mennyei szentöknek, szent angyaloknak, hogy olyan nemes, érdemes szent confessor ment volna az ő társasságokban mind ő szent fiával: de viszonellen lén nagy sírásohajtás ez szegény országbeli új keresztyéneknek, hogy olyan szent es kegyes atyjoktúl megváltanak volna.

Péter-Pál napja

-SZENT IVÁN HAVA-
 Június 29. PÉTER-PÁL NAPJA

            Ez a nap általában az aratás kezdőnapja. A néphit szerint ilyenkor a búza töve „megszakad”, tehát már tovább nem fejlődik, hanem csak érik. Az aratás kezdetét és végét ünnepélyesség jellemezte. A munkát fohászkodással, imádsággal kezdték. „Mikor a tábla végében felállt az aratócsapat, az emberek levették kalapjukat. Az aratógazda mondott egy fohászt: Uram Jézus segíts! vagy: Uram Jézus, én Istenem, hálát adunk, hogy elhagytad érni az aratást. Segíts meg bennünket! Volt, ahol a miatyánkot is elmondták.”
            Egyes vidékeken nagy jelentőséget tulajdonítottak az első kévének, az első learatott búzakalásznak. Ebből a baromfinak adtak egészség- és termékenységvarázsló céllal. Betegséelhárító szerepe is volt. Néhol az arató a derekára kötötte, hogy az majd ne fájjon.
         Az utolsó kévéhez is különféle hiedelmek, szokások kapcsolódtak. Az utolsó kévéből készült az aratókoszorú. Ezt általában a földesúrnak készítették, de az utolsó kalászokból kis csomót vittek haza, és az őszi vetőmag közé keverték. Az aratókoszorú különféle formájú lehetett: csiga, korona. A koszorút a legszebb kalászokból fonták, gyakran mezei virágokkal és szalagokkal díszítették és általában a mestergerendára akasztották. Vetéskor a koszorúból kimorzsolt búzaszemeket a vetőmag közé keverték. A koszorúátadás után áldomást kaptak az aratók, s rendszerint bált is rendeztek.


2012. dec. 24.

Áldott karácsonyt!



Eljövénk e házhoz, hogy hírt adjunk Róla,
aki megszületék barmoknak jászlában.
Úr Jézus Krisztusrul, mi Idvezítőnkrül,
aki megszabadít minket bűneinktül.

Ki magára vevé a szegények terhét,
árvák árvaságát, özvegyek keservét,
hogy mind vele menvén, eljuthassunk végre
mennyei országba, örök idvességbe!

Legyen hát e házon s benne lakó népen
békesség és áldás Úr Jézus nevében.
Jól elljék a jószág, gyarapodjék minden,
apraját és nagyját áldja meg az Isten!

S kik jövénk e hírrel, szegény pásztornépek,
messzi Betlehembül, ha nem is hinnétek,
lássatok vendégül, tisztességgel kérünk,
hadd légyen e háznál békés pihenésünk!

Ámen.
(WA, Iván és Birtalan betlehemezése)

2011. dec. 31.

Luca-jóslat 2012-re

A népi megfigyelés szerint Luca napjától karácsonyig (december 13-25.) minden nap időjárása az új év egyes hónapjainak felel meg. A Luca-kalendárium a csapadékot tartja szem előtt, eszerint lesz száraz, borult vagy csapadékos az illető hónap. Megfigyelésem napszakokra bontottam, hogy még pontosabb (jaja, pontos, főleg a köd miatt :) legyen az előrejelzés a hónapok harmadaira. Nos, lássuk akkor akkor, hogyan is fog alakulni a jövő év :) 

December 13.- enyhe idő, ködös/ nagyon ködös/ hideg, sűrű köd 
Január- Ködös, enyhén csapadékos lesz, leginkább havazás, hószállingózás várható.

December 14.- enyhe idő, ködös/ elült a köd, felhős ég/ ködös 
Február- Hónap elején ködös, majd február közepétől borult száraz, utolsó harmadra gyenge havazás várható.

December 15.- ködös/ enyhe köd/ vastag köd
Március- Eleinte labilis légréteg, majd esős időszak következik.

December 16.- enyhe idő, szemerkélő eső/ eső/ tiszta ég
Április- Első harmadban enyhén csapadékos, majd eső várható. Utolsó harmadban nem számíthatunk csapadékra.

December 17.- enyhe idő, felhős ég/ eső/ széllökések, szemerkélő eső 
Május- Esős hónap lesz, középső harmadban jelentősebb csapadékkal. Aranyat fog érni :)

December 18.- reggelre pár mm-es hó/ felhős, csendes idő/ tiszta égbolt
Június- Alapvetően meleg száraz idő várható, hó elején elszórt esővel.

December 19.- ködös/ felhős, enyhe idő/ tiszta égbolt
Július- Felhős meleg idő lesz elszórt záporokkal. Utolsó harmadban csapadékmentes időszakra számíthatunk.

December 20.- reggelre vékony hóréteg (pár mm)/ enyhén felhős/ ködös idő, éjjel hószállingózás
Augusztus- Csapadékos, esős hónapnak ígérkezik meleg idővel. Hó elején és végén záporok, tartósabb eső várható.

December 21.- ködös idő/ enyhén felhős az ég/ tiszta égbolt 
Szeptember- Meleg, párás idő. Hónap közepén elszórt zápor, de jelentősebb csapadékra nem számíthatunk.

December 22.- tiszta ég/ tiszta égbolt/ enyhén felhős 
Október-  Napos nyárutó várható csapadék nélkül.

December 23.- felhős, borult idő/ párás, felhős/ enyhe idő, felhős égbolt 
November-  Évszakhoz képest enyhe, száraz idő lesz, hónap végén elszórt esővel.

December 24.- tiszta égbolt/ elszórtan felhők, kevés időre kisütött a nap/ enyhén ködös, felhős
December- Többnyire felhőmentes enyhe idő, néha megnövekvő felhőzet mellett szemerkélés,     hószállingózás várható.

Nos hát, ennek ismeretében lehet tervezni kirándulásainkat, nyaralást, nagyobb munkálatot mi az időjárás függvénye. De ha nem jön be ez a "pontos" előrejelzés, tuti, hogy a globális felmelegedés az oka! :)

A kalendáriumot bezárandó, nem hagyhatom ki Szilvesztert, az év legvidámabb és legzajosabb napját sem. Az év többi jeles napjára vonatkozó népi hiedelmeket, szokásokat, melyek még hiányoznak a kalendáriumból, majd jövőben pótolom. Hisz forog az esztendő kereke...




December 31.- SZILVESZTER NAPJA

A rómaiak december végi Saturnalis ünnepének hatására az év búcsúztatására még most is Szilveszter éjszakája a legvidámabb éjszaka. Régen is elbúcsúztatták az óesztendőt, és közben számos praktikával, varázslattal igyekeztek kifürkészni a jövendőt. Különösen az eladó lányok voltak kíváncsiak sorsukra, arra, hogy férjhez mennek-e, vagy továbbra is pártában kénytelenek tölteni ifjúságuk napjait.
            
Ez a nap minden mozzanata mágikus cselekményekkel van tele: A korán kelő háziak kihúzták a kútból a karácsonykor bedobott piros almát. Az alma egészséges vagy romlott állapotáról következtettek az egész télre. A karácsony óta bent álló szénát kihordták, az állatok alá szórták, a karácsonyi gabonát, szénát, lucabúzát megetették az állatokkal. Ebédre bableves készült meg kocsonya. A zenészek is megindultak köszönteni. Délután a gazda ellátta az állatokat. Egész délután feszültek minden reccsenésre, mert az halált jelentett. Vigyáztak, hogy semmit el ne törjenek, mert az bajt hozott. Elérkezett végre az óesztendő utolsó estéje, a vigasság, a bolondozás ideje. A fiatalság, hogy jövendőbeli sorsát megtudja, különféle praktikákhoz folyamodott: Volt olyan hely, ahol almát hámoztak, de úgy, hogy egyben maradjon a héja. Ezt a hátuk mögé vették, és attól függően, hogy milyen alakot vett fel az almahéj, következtettek a jövendőbeli nevének kezdőbetűjére. Volt, ahol a gombócozás „nyújtott” némi reménysugarat a lányoknak. A víz színére elsőnek feljövő gombócba gyúrt név tartalmazta a titok megfejtését. A papucsdobás is biztos híradással szolgált. Ugyanígy a tányéremelés, a disznóröfögés hallgatása, a tűzhelynek háttal állva sós pogácsa sütése, az ólomöntés és még ki tudná felsorolni a sok-sok varázscselekményt. Az állatok sem maradhattak ki, azok is „megszólalnak” éjfélkor. Elmondják egymásnak sorsukat. Panaszkodnak, vagy dicsérik a gazdát.

Időjósló- és termésjósló nap is Szilveszter napja. A csillagok ragyogása jó termést jelent. Az eső ezen az éjszakán és a reggeli napfény hajnalban rossz termést hoz. Ha a vízbeállított gyümölcsfa kivirágzik, bő gyümölcstermésre lehet számítani.

Kimondottan szenttamási szokás, hogy a gyerekek és ifjak a Malomoldal nevű domboldalra gyúlékony anyagokból (szalma, forgács, gumi) kirakják az ó- és az újesztendő évszámát, melyet éjfélkor meggyújtanak. Messzire ellátszik fénye. Éjfélkor a szomszédok kapujuk előtt, pezsgővel teli pohárral kezükben kívánnak egymásnak boldog újévet. Az ital a jövő évi vidámságot előlegezi meg.


Kívánok én is minden kedves látogatómnak egészségben,
vidámságban és szép fényekben gazdag,
boldog új évet!


2011. dec. 21.

Búcsúfia


Búcsúfiát vegyenek!

December 21.- SZENT TAMÁS NAPJA

A régi hagyományokhoz híven, a nagy ünnepség, az egyházközség búcsúünnepe december 21.-én, Szt. Tamás apostol ünnepén van. Ilyenkor a falu apraja-nagyja részt vesz a búcsús szentmisén. A felnőttek azért, mert a falu ünnepnapja (székelyruhás házaspárt is láttam a templomban), a gyerekek meg titkon azért is, hogy búcsúfiát vehessenek :) 

Na és most erről szól a bejegyzésem. Mert a finom, puha és igazán szép tükrös-szives mézespogácsák mellett az élelmes árusok mindenféle ketyerét kínálnak. Árulnak pattogatott kukoricát, pityókapelyhet (székely csipsz :) amivel nem is lenne bajom, de az a sok kütyü-mütyü, meg ördögkölyök és a sok színes, haszontalan ócskaság, mi az occó piacról érkezett... Ja! Olyan bicskát is lehetett kapni, aminek a pengéjét ha ki akarod nyitni, jól megráz... Vicces. Sapka-zokni-harisnya, mézeskalács-cukorka, bizsu-bazár, játékoknak nevezett műanyag vackok, villogó-zenélő akármik. Na, volt felhozatal. Egyetlen bácsi volt tán a kakukktojás, ki kötőféket és pirosbojtos ostort árult. Igaz, nem volt borsikából az ostor nyele, de valahogy mégis jól esett a látványa. Ostort ugyan nem vettem, de csavaros cukorkát azt kettőt is. Búcsúfiának.


2011. dec. 13.

Luca napja


Gabinak (tőle kaptam) szeretettel, gabimadarak :)
Mert Gabriella és Luca, majdnem ugyanaz.

December 13.- LUCA NAPJA

A téli népszokások közül az egyik legjelentősebb. A Luca név a Lucia latin névből ered, és fényt jelent. A naptárreform előtt ezen a napon volt a leghosszabb az éjszaka, legrövidebb a nappal, azaz a napforduló. Akár tavasszal György-napon, télen pedig ezen a napon, a néphit szerint, szabadon garázdálkodhattak a gonoszok.

Luca napja főként asszonyi ünnep. A lányoknak, asszonyoknak tilos volt ezen a napon dolgozni. A babona szerint: Luca megbünteti azokat, akik fonnak, szőnek, mosnak, varrnak az ő ünnepén és Luca a fonó asszonyokhoz orsót hajít, a fonalat pedig kóccá változtatja- tartották.

Luca napján szokás volt az alakoskodás is. 3-6 fős csoportok járták a házakat. Magukra fehér leplet tettek, míg arcuk elé vagy a fejükre szitát. Ellenőrizték a fiatalságot, és a lustákat megszégyenítették.

Az asszonyok tollas Luca-pogácsát sütöttek, s ha valakinek a pogácsáján a toll megsült, az közeli halált jelentett. Luca-napon tilos volt a kölcsönadás. Ekkor Luca-búzát is vetettek: egy edénybe 100 szem magot kell tenni. Ez karácsonyig kicsírázik, kibújik és megmutatja, hogy milyen lesz a jövő évi termés. Karácsony után ezt meg kell etetni a tyúkokkal, hogy jobban tojjanak. A lányok Luca- cédulát készítenek. A 13 gombócba fiúneveket kell gyúrni, s amelyik gombóc a kifőzéskor először feljön, a benne levő cédula megmutatja, milyen nevű lesz a jövendőbelijük.

Még ma is sokan írják a Luca-kalendáriumot. (Én is belevágtam :) A néphit szerint Luca napjától karácsonyig a naponta megfigyelt időjárás az elkövetkező év 12 hónapjának felel meg. Egy falumbeli nénitől is így hallottam. És szerinte abszolút hiteles és megbízható ez az előrejelzés :) (A Metapédia szerint pedig amilyen az időjárás este 6-tól hatóránként másnap este 6-ig, olyan lesz az illető hónap megfelelő negyedeiben is.) 

A Luca-szék készítése ezen a napon kezdődik. (A kedvencem, bár még nem láttam, s nem álltam Luca-széken :) 13 fából áll, s ha elkészül, karácsony böjtjén felismerik a boszorkányokat. Aki készíti, minden nap annyit kell dolgoznia rajta, hogy az pontosan karácsony estéjére legyen készen. Akkor a készítő elmegy az éjféli misére, és ott a székre fölállva felismeri a boszorkányt. A szokásban az is szerepel, hogy mákot kell elszórni a misére menet, ugyanis utána menekülnie kell, mert a boszorkányok üldözik. A boszorkányok azonban kötelesek minden szem mákot fölszedni, s így meg tud menekülni. Ezután azonban haza kell szaladni és a széket tűzbe kell vetni, mert különben a boszorkányok ellátják a baját a lucaszék tulajdonosának.

Sok helyen szokás volt a kotyolás, amikor a fiatal legények sorra járják a házakat jókívánságaikkal. A fiúk szalmát és fadarabot vittek magukkal, s ha egy házba betértek, arra térdelve mondták el köszöntőjüket. A házigazdák ezután kukoricaszemekkel és vízzel leöntötték őket, ők pedig a szalmával és a fával „megvarázsolták” a tyúkokat, hogy egész évben jól tojjanak.

Luca, Luca, kitty- kotty, kitty- kotty,
Néném asszony litty- lotty, litty- lotty.
Tíkjaik, lúdjaik jó tojók legyenek,
Százat tojjanak, ezret költsenek!
Kitty- kotty, kitty- kotty, adjon isten bő bort,
Bő búzát, borockot, vörösfarkú malacot,
Szekerünkbe kereket, poharunkba feneket,
Akibűl ihassunk eleget!            

Ui: 
Ma egész nap ködös, de amúgy enyhe idő volt. Ilyen lesz a január? Hó egy szem se? Majd kiderül :)

2011. nov. 11.

Márton-napi liba

November 11. - MÁRTON NAPJA 

Márton napja az ősz és a tél határmezsgyéjén áll. Minden nagy változás kezdetén pogány őseink áldozatot mutattak be. A téli áldozati szokások elsősorban Márton napjához kapcsolódtak. A pogány időkben az emberek hízott libákat ajánlottak fel isteneiknek. Talán ebből a szokásból ered a lúd levágása Márton napon.
„Aki Márton-napon libát nem eszik, egész éven át éhezik.” –tartotta a mondás. A liba csontjából jósoltak az időjárásra: ha a liba mellcsontja fehér, áttetsző, akkor havas, hosszú lesz a tél, ha viszont barna, homályos a csontlap, akkor rövid, sáros tél várható. A Márton-napi időjárásról az elkövetkező télre is jósoltak:
„Ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél lesz. Ha barnán, kemény tél várható.”
„Ha Márton napján esik a hó, akkor hosszú tél lesz.”
„Ha jókedvű Márton, kemény lesz a tél.”
„Ha Mártonkor a lúd jégen áll, karácsonykor sárban botorkál.”
A Márton-napi idő a márciusi időt mutatja meg.

Márton napján szokás volt a pásztorok megajándékozása. A pásztortól mindig tartott az állattartó, mert megronthatta állataikat, befolyásolhatta az állatszaporulatot is! A pásztor járandóságát nemcsak pénzzel és gabonával elégítették ki, hanem még évente ajándékokkal is gyarapították. Az ajándékozás elsősorban Márton napján volt szokásos. Ekkor a pásztor nyírfaággal a kezében a következő jókívánságokkal köszöntött be az állattartó gazdákhoz:
„Elhoztam Szent Márton püspök vesszejit,
Annyi szaporodásuk legyen az állatjoknak,
Amennyi ága- boga van Szent Márton püspök vesszejinek.
Adjon Isten bort, búzát, békességet,
Ha meghalunk, lölkünknek örök üdvösséget.
Dicsértessék a Jézus neve.”



Mi itt se vagyunk! :)

S mit a lúdról tudni kell, azt megtaláljuk a Nagy Lajos Képtelen természetrajzában :) Aszongyahogy:
"A fiatal lúd neve liba, ami annál különösebb, mert a tizenhat esztendős falusi libákat, ha megöregszenek, nem lúdnak, hanem vén tyúknak nevezik. Az eleven liba csupán falun fordul elő, ahol dacára annak, hogy manapság is csapatosan legelész a mezőn, az úgynevezett libapásztor felügyelete alatt, aki maga is liba, s gyakran szerepel az operettekben és a mesékben, mint a királyfi szerelmese.
A ludat már a régi rómaiak is ismerték; ők csinálták azt a szép latin szót, hogy: tónaludátusz, ami tulajdonképpen nem is igaz, mert nem usz át, hanem csak egy kis darabon beusz, aztán visszaúsz; ami a tón átusz, az nem lúd, se nem hal, hanem csónak vagy úszóbajnok. (...)
A vadlúd valamivel kisebb, mint a házilúd, igazi madár és nem álmadár, mert tud röpülni, sőt a "V" betűt is ismeri, mert röpülés közben a vadludak csapatja "V" betűt formál, éppen úgy, mint a darvak, amelyek szintén intelligens állatok. A "V" betű ismeretén kívül a vadlúd intelligenciájára vall az is, hogy őt az emberek nem eszik meg, mert  a megevés ellen sikerrel tud védekezni, egyrészt azáltal, hogy a húsa rossz, másrészt éppen azáltal, hogy oly magasan röpül, hogy a legéhesebb embernek is csupán az étvágya száll föl odáig."

A középkorban a Mártonnal kezdődő karácsony előtti hónap ugyanolyan böjtös időszaknak számított Európa-szerte, mint a farsang és húsvét közötti nagyböjt. Márton napján a libapecsenyére újborral teli poharat ürítetek, és felkészültek a böjtre. Márton napjára általában megforr az újbor, ezért tartja a szólás:  „Az újbornak Szent Márton a bírája.”



2011. nov. 1.

"Nyugodjanak békében!"


"Fáradtságom adom az esti árnynak,
Színeimet vissza a szivárványnak.
Megnyugvásom a tiszta, csöndes égnek,
Mosolygásom az őszi verőfénynek.
...
A holtom után ne keressetek,
Leszek sehol- és mindenütt leszek."

(Reményik Sándor: Végrendelet)

2011. jún. 24.

Pünkösd


                                                     PÜNKÖSD
                                                                  (mozgó ünnep)
           E változó naptári időre eső ünnep hét héttel követi a húsvétot. A kereszténység ezen a napon ünnepli a vigasztaló Szentlélek eljövetelét. Az egykori ünnephez számos olyan népszokás kapcsolódott, amely a természet megújulását, a tavasz érkezését köszöntötte. Ilyen a ma már ritkán látható pünkösdölés és a pünkösdi király-, királynőválasztás. A pünkösdi királyság ma is múló, rövid ideig tartó hatalmat jelent, mivel a nagy vígassággal megválasztott királyság mindig csak pár napig tarthatott. A pünkösdi királyt verseny keretében választották meg.
A székelyek, a kelet-erdélyi és a csángó magyarok pünkösdkor évszázadok óta elzarándokolnak csíksomlyói Szûz Mária kegyszobrához és ünnepi misén vesznek részt. A zarándoklat mára túlnõtt múltján, nemcsak Erdélybõl, hanem a világ minden tájáról érkeznek magyarok, hogy kifejezzék összetartozásukat.
A hagyomány szerint a katolikusok ellenálltak az erõszakkal terjesztett reformációnak, az évenként ismétlõdõ búcsú ennek állít emléket. A búcsú valódi eredete a homályba vész, az elsõ írásos emlék a 15. századból maradt fent. A zarándoklat többnapos volt, mivel gyalogszerrel érkeztek, hosszúságát a távolság is befolyásolta. A hívõk pünkösdszombatra értek Csíksomlyóra, majd ünnepi misén vettek részt. A délután mulatozással és egymás megvendégelésével, az éjszaka pedig virrasztással telt. Másnap, pünkösdvasárnap ért véget a zarándoklat.
Szûz Máriát tájnyelven „Babba Máriaként” emlegetik, helyi kultuszát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy szinte istenként tisztelik. Máriát és a kisded Jézust ábrázoló szobor eredete tisztázatlan, a szakértõk a 16. század elsõ harmadára teszik keletkezését. Impozáns méretével a legnagyobb kegyszoborként tartják számon. A zarándokok könyörögnek a szoborhoz, egészséget, megfelelõ termést, kedvezõ idõjárást kérnek, cserébe gyakran ajándékot visznek. Mindemellett megérintik a szobor lábát, hogy kérésük valóra válását segítsék. A néphit szerint a templomban töltött éjszaka növelte a gyógyulás esélyét.
(Hasznos olvasmányt találhattok P. Márk József írásában a csíksomlyói kegytemplomról, Mária-szoborról, zarándoklatról. )

2011. máj. 10.

Madarak és fák világnapja


A hosszú, hideg időszak után, mintha meggémberedett ujjaikat nyújtóztatnák, úgy feszegetik zsenge leveleiket, piros virágszirmaikat az almafák, és szilvafák nyújtóznak az ég felé kibontott fehér viárgaikkal. A fák ágai közt a tavasz illatától és szelétől bódult madarak cikáznak szerelmet keresve, no meg bogarat :) Széncinege, rozsdafarkú és mezei veréb, erdei pinty ki serénykedik szorgosan itt az almafák körül. Odút bérel, fészket rak, gyűjt, hord: nemsokára sok kis éhes csőrikét kell majd etetniük! Néha a csilp-csalp fűzike csitteg bele a tavaszba, hogy aztán villámgyorsan lecsapjon egy éppen felébredt légyre... A seregélyem még mindig bizonytalan. Csak nézegeti, méregeti az odú nyílását. Tán be akar költözni? Elfoglalja? Pedig mi néztük ki magunknak! -mérik végig hangos nemtetszéssel a mezei verebek. És míg zajos szomszédok lármáznak, egy erdei pinty tojó ül békésen fészkében... Hm... Hányszor elveri szegényt az eső...


2011. máj. 1.

Ősi tavaszünnep


-PÜNKÖSD HAVA-

Május 1. -ŐSI TAVASZÜNNEP
Május elseje a tavaszkezdő ünnepkör évadkezdő napja. (Szokásai ezért keveredtek a pünkösdi szokásokkal.) Ez a nap a tavasz, a termékenység, a zöld ág, a fák, a madarak ünnepe. Már a XV. Században is jelen volt az a ma is élő szokás, hogy május elseje reggelén zöld lombokkal, bodzaággal díszítik a házak kapuját, bejáratát. A magyar terület nagy részén május elsejére virradó éjszakán állítják a májusfát. Másik jeles alkalma a pünkösd. A május elsején állított fákat sokfelé éppen pünkösdkor bontják le. A májusfa, a zöld ág a természet megújulásának szimbóluma, és legtöbb esetben az udvarlási szándék bizonyítéka, szerelmi ajándék is. Régebben, egyes vidékeken május előestéjén az udvarló legények összefogtak, és az erdőben kivágtak egy szép szál nyárfát. Ezt az éjszaka leple alatt egyik társuk választottjának háza előtt a földbe ásták. A fát szalagokkal díszítették, egy üveg bort is akasztottak rá. A bort az ihatta meg, aki fel tudott mászni érte. A májusfákat pünkösdkor vagy május utolsó vasárnapján „kitáncolták”, azaz táncmulatság keretében döntötték ki. A gazda áldomást fizetett érte, és muzsikaszó mellett táncra perdültek a fa körül. Nálunk, Szenttamáson az „ágütés” van szokásban. A fiúk feldíszített fenyőágat szögeznek titokban a lányos ház ajtaja mellé. A lány, ha kitalálta, hogy kitől kapta a májuságat, hímzett zsebkendőt ad a fiúnak ajándékba.



E naphoz régóta közös kirándulások, majálisok tartoznak még ma is. A majálist, vidám mulatságot rendszerint a közeli erdőkben tartják. A természetből hazatérő emberek behozzák a tavaszt a házakba kint szedett ágak, virágok alakjában. Május elsején az időjárást is megfigyelték:
„Ha május elseje előtti éjjel esik az eső, nagy termés lesz.”
„Ha hideg van vagy fagy, akkor termés nem lészen.”
„Ha hűvös, nedves, közepes termést várj, ha meg meleg, tiszta, bőven terem minden.”

2011. ápr. 25.

Húsvéti ünnepkör

Tavaszi tárnics (Gentiana verna)

-HÚSVÉTI ÜNNEPKÖR-
Húshagyókedd után kezdődik a nagyböjti időszak, ami a húsvéti előkészület, az önmegtartóztatás és a vezeklés ideje. A nagyböjt Jézus negyvennapi böjtölésének, kínszenvedésének emlékezetére a húsvét előtti negyvenedik nappal, hamvazószerdával kezdődik, hat teljes és egy csonka hetet foglal magába. A régi idők böjti fegyelme a mainál sokkal szigorúbb volt: böjti napokon nemcsak húst, de tejterméket sem semmi féle állati eredetű táplálékot nem fogyasztottak, csak sót, kenyeret, száraz növényi eledeleket (borsó, aszalt szilva, aszalt körte), olajos káposztát, fuszulykalevest, “mákos laposkát”, sült pityókát káposztalével, esetleg íróval, ecettel leöntött pityókát, hagyma salátát, ciberét. Napjainkban is ebben az időszakban a szentmisékre fekete kendőben járnak. A nagyböjti időszaknak kisebb megszervezett egységei: hetei, vasárnapjai, ünnepei is vannak. A hamvazószerdát követő első hetet csonkahétnek vagy húshagyó hétnek nevezik. Az ötödik hét és vasárnap neve fekete hét és fekete vasárnap. A húsvét előtti hatodik vasárnap neve virágvasárnap. A nagyböjt utolsó hetét nagyhétnek nevezik, melynek minden napja kiemelkedő jelentőségű.

Az egyház a húsvétot megelőző virágvasárnapon ünnepeli Jézus diadalmas jeruzsálemi bevonulását. Virágvasárnapi szokás a pimpószentelés. A nagymise alkalmával megszentelt pimpót szentelménynek tekintik, a hazavitt barkaágakat védelmező célzattal használják: A barka lenyelésével gógyítanak, elégetésével elűzik az “égi háborút”, szenteltvízbe mártva meghintik a legelőre induló állatokat. A szentelt barkát a “nagyház” gerendájába vagy egy szentképre, az utóbbi időben tükrök mögé vagy vázába teszik. A barkát szentelés előtt nem viszik be a házba, mert akkor a tyúk alá tett tojások “fiatlanok” lesznek. A húsvétot megelőző nagyhét a testi és lelki megtisztulás ideje. Ekkor kerül sor a porta rendbetételére, az épületek, a szerszámok javítására. Ez a hét másfelől a lelki újjászületés szempontjából is fontos. Ilyenkor sokan járulnak szentségekhez. Gyónnak, áldoznak, mindenki igyekszik kibékülni haragosaival. A keresztény hit szerint ugyanis az ember csak a kegyelem állapotában válik méltóvá a húsvéti szentelt eledelek elköltésére.

A keresztúti ájtatosságokon kívül szentségimádás, olvasómondás, böjti énekek éneklése zajlik a templomi szentsírnál. A szentsír állításhoz a szentsír-őrzés népszokása is társul. Ezt a népszokást 1990 óta, itt Csíkszenttamáson minden évben felelevenítik. Ennek lényege, hogy nagypénteken vagy nagyszombaton a feltámadási szertartásig katonák őrzik a szentsírt. Ez a szokás abból áll, hogy miután Nagypénteken a szent sírba elhelyezik a szent keresztet, a sír őrzői pedig népviseletbe öltözött legények, köztük van egy vezér, aki vezeti az őrváltásokat. A vezér kezében egy kard van, amely vezető szerepét jelzi, míg a többieknél „leventepuska” (fából készült puska, melyet valaha gyakorlásra használtak). Az őrváltás óránként történik díszlépésben egészen a feltámadás szertartásáig. 

A nagyhét napjaihoz külön-külön is vallásos szokások sokasága járul. Nagycsütörtök az utolsó vacsora emléknapja, az Oltáriszentség születésnapja, ugyanakkor Jézus szenvedéseinek kezdete. Nagypénteken szokás a passió-játék. A passió- játékok drámák, nagyobbrészt négyrímű Zrínyi- és ballasi- szakaszban íródtak a nép számára. Céljuk a vallási érzés ápolása és bűntudatra, bűnbánatra indítás. Jeleneteik Krisztus halála utáni események, bibliai élőképek, példázatok, erkölcsi tanítások. Nagyszombat Jézus sírba való pihenésének napja, ezért ezt a napot is gyász és böjt jellemzi. Csak a nagyszombat esti feltámadási szertartás során változik a gyász ünnepléssé. A feltámadási szertartást megelőzően a katolikus templomok előtt tűzszentelést tartanak, majd a megszentelt tűzről származó lánggal sorra gyújtják meg a templom és a hívek húsvéti gyertyáit. Ez a rítus jelzi az Úr világossága szétáradását. Nagyszombathoz kapcsolódik a vízszentelés szertartása is, ekkor a hívek részére is szentelnek vizet egy cseberbe, amit egész éven át szentelménynek használnak az emberek és az állatok gyógyítására, gonoszűzésre, egészségvarázsló rituális mosakodásra, vihardémonok távoltartására. 

HÚSVÉT (mozgó ünnep)

A tavasz igazi nagy ünnepe a húsvét. Krisztus feltámadását ünnepli ezen a napon a kereszténység. Dátuma összefüggésben van a tavaszi napéjegyenlőséggel. Húsvétnak, mint keresztény ünnepnek az idejét 325-ben megtartott niceai zsinat egyik végzésében úgy állapította meg, hogy az minden évben a tavaszi napéjegyenlőséget (március 21.) követő holdtölte utáni első vasárnapja legyen. Ehhez a több mint 1600 esztendős döntéshez alkalmazkodik a kereszténység többsége ma is.

Egész Székelyföldön ismert, de csak Szenttamáson élő régi népszokás a határkerülés, a határjárás. A határjárás különböző korú és funkciójú szokáselemek láncolata, melyek a természet megújulásának ősi- egyetemes ünnepéhez, a tavaszi napfordulóhoz kapcsolódnak. A középkori egyház üldözte, vagy saját szertartásaiba olvasztotta be a korábbi szokásokat. Ezért a határkerülésnek egyházi külsőségei voltak és vannak ma is. Hármas célja van: 1: Az első célt a pap imája fogalmazza meg: “Áld meg határunkat, kertjeinket! Távoztass el mezeinkről jégesőt, sáskát, a falvaktól tüzet, idegeneket; adj bő termést s békességet!” 2: A tavaszi vetések mágikus védelme. 3: A faluközösség fiatal tagjaival megismertessék a határjeleket.

Húsvétvasárnapi szertartásokhoz tartozott már a X. század óta tartozott az ételszentelés. A hús újra fogyasztása, azaz a „hús vétele” azzal kezdődött, hogy az emberek kosárral mentek a délelőtti misére, amit a pap megáldott. Az ételek között szerepelt a kalács, sonka, tojás, bárány, sőt, még a bor is. A húsvéti ételszentelés, egyes vidékeken ételáldás, a szentelményeknek egyik máig elevenen élő fajtája. Húsvét második napja a hétfő, a locsolás ideje, a hosszú tél után újjászülető természet megünneplése. Ma a tojásfestés vált hagyománnyá. Húsvéthétfőn a fiúk végigkántálták a falut piros tojásért. Régen kútból húzott vízzel öntötték le a fiúk a lányokat, ma már falun is „illatos vízzel” locsolnak, s verset kellett mondaniuk a szép piros tojásért. A locsolás eredetileg termékenységvarázsló szokás. Az életadó vízzel való leöntés, vagy a vízbemerülés sokféle hagyományban jelentett újjászületést, termékenységet. A Húsvét utáni vasárnapot fehérvasárnapnak nevezik. Ez a nap a komáló, vagy mátkáló vasárnap nevet is viseli. A komatál küldés elsősorban a Dél-Dunántúlon, a palócoknál és a moldvai csángóknál maradt fenn. A lányok ezen a napon választottak maguknak barátnőt - mátkát vagy komát-, és a választás megerősítésére ajándékot –komatálat küldtek egymásnak.

HÚSVÉTI KÖSZÖNTŐ

Mély gyászba borult az egész természet
Midén Krisztus urunk keresztfán szenvedett.
Sírt akkor az ég s föld, sírtak az angyalok,
Sírtak mindenféle teremtett állatok.
De harmadnap újra megnyílt az égnek szája,
Kilépett belőle az egek királya.
Ezzel mutatván meg, hogy lesz feltámadás,
Hogy lesz a szívünknek örök jutalmazás.
Szívemből kívánom!


Húsvéti jelképekről, pogánykori szokásokról "a húsvét pogány előfutárai" cikkben is olvashatunk.

2011. ápr. 22.

Szent György napja


-SZENT GYÖRGY HAVA-
   
Április 24. - SZENT GYÖRGY NAPJA
György napját Európa sok országában tavaszkezdő napnak tartják. A magyarságnál ez a nap volt az állatok kihajtásának legfontosabb időpontja. Pásztorfogadó, pásztorbeálló és állatkihajtó nap. Jeles pásztorünnep.
Számos hiedelem, rítus, varázslás kötődik az egészségóvó és a kihívással való szembenállás hősének, Szent György vitéznek napjához: Köleskásából és frissen fejt tejből áldozatokat mutattak be a babonás pásztorok, így akarták biztosítani nyájaik egészségét és termékenységét. Volt olyan helység, ahol az volt a szokás, hogy amikor az állatot legelőször kihajtották, az istállón belül láncot, míg kívül tojást helyeztek el. Ha az állat át tudta lépni, azt mondták, erős lesz, mint a lánc, és gömbölyű, mint a tojás. Sok helyen a csordás ostor helyett zöld ággal csapkodta meg az állatokat, hogy egészségesek maradjanak. A gazdasszony a kötényét az istállóajtóba terítette, remélve, hogy jószágai mindig hazatalálnak.
Régen nagyon jelentős ünnep volt, tavaszi gonoszjáró napnak nevezték, amikor a boszorkányok szabadon garázdálkodhattak. Az emberek ezen a napon, hogy a boszorkányokat elűzzék, tüskés ágakat és fokhagymagerezdeket tűztek ablakra, ajtóra, kerítésre, az istállót pedig köleskásával szórták körbe, hogy ne tudjon semmiféle ártó szellem behatolni. Szent György-napi kihajtáskor az állatokat tüzes parázson hajtották keresztül, hogy megtisztuljanak az ártó szellemektől.

Szent György napi varázsének
(Magyar népköltés)

Gyűjtik a csordákat, -Csingi-lingi-lánga-
Hajtsák a marhákat, -Csingi-lingi-lánga-
Tinó-binó jószágocskák, -Csingi-lingi-lánga-
Rínak az utcába.
Láncot a küszöbre, -Csingi-lingi-lánga-
Hogy térjen meg őszre, -Csingi-lingi-lánga-
Az utolsó borjúfarok!
S a farkasok és tolvajok -Csingi-lingi-lánga-
Ne férjenek hozzá!
Nőjön a fű előttik, -Csingi-lingi-lánga-
Dög ne járjon köztik! -Csingi-lingi-lánga-
Hízzanak meg mindegy lábig,
Hadd ígérjenek sok százig, -Csingi-lingi-lánga-
Értük a vásárba!

Elterjedt hiedelem él a György nap előtt fogott gyíkokkal és kígyókkal kapcsolatosan: A moldvai magyarok úgy hitték, hogy aki e nap előtt kígyót üt meg, annak nagy lesz az ereje. De ha a kígyó elmegy, akkor elviszi az illető erejét. Más vidéken úgy gondolták, hogy amelyik kézzel megfogták a gyíkot, azzal gyógyítani lehet. Asszonyi dologtiltó nap is Szent György napja. Erről tanúskodik a régi rigmus:

„Szent György napkor üngöt varrtam,
Márok napján mögvakútam.
Lányok, lányok vigyázzatok,
Szent György-napkor ne varrjatok!”

Szent György napjához is fűződnek időjárásra vonatkozó megfigyelések, hiedelmek, termésjóslások: „Szent Mihály öltöztet, Szent György vetköztet.” „Gergely-napi szél Szent György napig él.” „Szent György után kalapáccsal sem lehet visszaütni a füvet, úgy nő.” (ez nagyon tetszik :) „Ha György nap előtt megszólalnak a békák, akkor ez korai tavaszt, esőtlen nyarat jósol.” „Ha a varjú nem látszik ki a búzából ezen a napon, azt a jó termés előjelének tekintették.” „Ha Szent György napon, vagy előtte megdördül az ég, jó termés lesz.” „Ahonnan az égzörgés hallatszik, abból az irányból várható egész évben az eső.” „A György napi eső is bő termést ígér.”


Ezek a képek tavaly készültek, sajna csak telefonnal. (De bezzeg, akkor be szép zöldek voltak a partmenti bokrok, fák...)  Idén húsvétvasárnappal esik egybe Szent György napja, úgyhogy valószínű húsvét másodnapja után ismét várható lesz hasonló, hömpölygő nyájak látványa. Résen leszek :)