Mese Barbarával

Burrogó robogóval érkezett Barbara a nagytati ölében a faluszéli feredőhöz. A könnyű szél csak úgy kapkodott sapkája alól kivillanó szöszi hajtincsei után. Már ovis vagyok és mindjárt négy éves leszek! -számolja hajlékony kis ujjain és mondja kicsit sem selypítve. Még szülinapom is lesz! :)

Lendül a bal szárnyára sebesült angyalos hinta. Még ennyit hintázom, jó?

-és közben valami éneket danolász, mit az oviban tanultak.

Ha! Ez biztosan a Dinó-vonat! És mi el is hisszük neki :)

Szedjél köveket nekem! Nézd, milyen gyorsan eltűnnek a vízben! 

A nagyfiúk azt mondják, így kell kacsázni, pedig nincs is ott semmilyen kacsa!

És ilyen jókedve volt végig ennek a tündéri kislánynak. Tülülü! -utánozta egy madár éneklő hangját, mi épp a patakparti bokor tetején kiabálta világgá hogy de jó itt kint a zöldben. Aztán virágot szedett, de csak egy szálat, hogy nagytati is megszagolhassa, milyen hapcis az illata :) Nem jött több Dinó-vonat, de hintázott még vagy ... ú, nincs is annyi ujjam. Majd ahogy jöttek, úgy nagyosan, burrantotta tati a motort és siettek haza anyához. Erős kezek tartották a kormányt, úgyhogy bátran integethetett a fényképes néninek :)